A képen látható állapotban. A termék szállításával kapcsolatos további információk a "Szállítási, fizetési feltételek"-nél.
A világhírű angol művészettörténész a magyar közönség körében is kedveltté vált magas színvonalú és ugyanakkor nagyon közvetlen, minden érdeklődő számára közérthető előadásai révén, melyekből már a magyar televízió is vetített három sorozatot. A Corvina kiadó 1983-ban jelentette meg nagy példányszámban Leonardo da Vinciről írott monográfiáját. Jelen könyve, melyet a 12. angol kiadásból fordítottunk, s mely szinte minden világnyelven több kiadást is megért már, a BBC számára készült tévésorozat csaknem változatlan szövegét tartalmazza, a filmanyagból válogatott rendkívül vonzó illusztráció kíséretében (238 fekete-fehér és 48 színes képpel). A szerző tizenhárom nagy fejezetben vezeti végig olvasóját a nyugat-európai kultúra nagy korszakain, a népvándorlás korától egészen a XX. századig: óriási irodalmi és filozófiai műveltségére támaszkodva a képzőművészet, a művelődéstörténet és a technika fejlődésének összefüggéseit kutatva igyekszik az egyes korok legjellemzőbb vonásait megragadni sajátos angol látószögéből egyénien értelmezve a civilizáció fogalmát.
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2012-01-23 07:18
. Kenneth Clark Nézeteim a civilizációról q506 - Jelenlegi ára: 500 Ft
Fontos
-
Leszámolható keresztszemes minta kevesebbért, mint 1 ajánlottlevél ára! Kedves használati tárgyak a mindennapokra. Akár saját részre. Ily...
-
Eladó a képen látható Diamond fogfehérítő toll. A termék dobozán olvasható leírás és használati utasítások betartása mellett, nagyon hatéko...
-
Dekorgumi betűk! Sablon nélkü, szabadkézzel készített betűk dekorgumiból! Fekete karton, vagy színes dekorgumi alapon! Bármilyen színbe...
-
BIMMER 24-ES MONTAIN BIKE!POSTÁT ÁLLOM! - Jelenlegi ára: 13 990 Ft Bimmer gyermek mountain bike kerékpár eladó! 24-es méret. Shimano SiS vál...
-
Extra sebesség beállítás a vékony szőrszálakhoz és nehezen elérhető helyekhez Ergonomikus fogantyú a kényelmes kezelésért A ...
-
szép állapot Jelenlegi ára: 1 000 Ft Az aukció vége: 2012-02-03 21:59 . sörös korsó - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
-
VAGÁNY BABARUHACSOMAG 68-AS MÉRETBEN SZÉP ÁLLAPTÚ RUHÁKBÓL. A KISFIAMÉ VOLT, DE KINŐTTÜK.... NÉZZ SZÉT NÁLAM!!!: -) Jelenlegi ára: 1 000 ...
-
Smoothing Balm - 200ml Eredeti ára: 4681 Ft most itt 3000Ft Egyenesítő és ápoló szárító krém. KPSB-200-24 Hőre aktivizálódó egyenesí...
-
Prof. Dr. Eckhardt Sándor - Dr. Vasváry Artúrné - - Jelenlegi ára: 552 Ft Kedves Érdeklődő! Üdvözli Önt a Fókusz Könyváruház csapata. Áruhá...
-
Autóriasztó CA103/456 Extreme Thunder - Központi egység: - Feszültség: 10-13 V - Áramerősség: 20mA - Jelzőlámpák biztosítékai: 5A - Közpo...